2017. december 29.

Valaki azok közül, akik inspirálnak #CsKM

Véget ért az esztendő, és ezzel a CsKM játék is utolsó fordulójához érkezett.
Ebben a hónapban a bejegyzés nem rólam szól, még csak nem is a kézimunkáimról vagy úgy általában a kötésről-horgolásról, hanem két tanár kollégámról. Mindketten nyugdíjasok már, úgyhogy jó sokat lehetne írni az életútjukról és a munkásságukról, de mivel arra nem kaptam felhatalmazást, inkább csak azt fogom elmondani nektek, hogy én miért tekintem őket példaképemnek.

Doeke nevű kollégámmal kb. 10 évig dolgoztam együtt, mielőtt az idén tavasszal nyudgíjba ment. Az évek során jópár tanárt láttam már nyugdíjba vonulni, és a legtöbbjük bizony már számolta a heteket a vége felé. Láthatóan alig várták, hogy letehessék az aktatáskát, ledobhassák vállukról a tanítással járó felelősséget, ne kelljen többé lépést tartaniuk a tanterv folyamatos változásaival, valamint újabb és újabb digitális eszközök használatát megtanulniuk. Nem így Doeke. Habár volt már néhány diplomája és rengeteg tapasztalata, néhány évvel a nyugdíjazása előtt lelkesen beíratkozott még egy két éves mesterképzésre, amit annak rendje és módja szerint el is végzett. Az utolsó munkanapjáig a tanári kar egyik legaktívabb tagja volt, naprakész tudással, innovatív ötletekkel, hatalmas elhivatottsággal végezte a dolgát. S ha valaki most azt gondolná, hogy biztosan egy olyan szent emberről van szó, aki éjjel-nappal a diákjaiért él, hadd mondjam el, hogy emellett aktív nagypapa, aki élénk szociális életet él és ráadásul sokat sportol (ami az alakján is meglátszik, senki nem mondaná rá, hogy elmúlt 65).

Másik kollégámat sem valami pocakos öreg bácsiként kell elképzelni. Jant még csak egy éve ismerem, és azon kívül, hogy rendszeresen bicajjal járt dolgozni a szomszéd városból (kb. 20km), alig tudtam róla valamit egészen addig, amíg pár héttel ezelőtt meghívást nem kaptam a nyugdíjazása alkalmából rendezett bulira. Jól olvastad, nem fogadásra vagy ünnepségre, hanem élőzenés bulira, ahol a talpalávalót nem egy bérelt zenekar, hanem egy rockegyüttes szolgáltatta, amiben maga Jan volt a gitáros. Az a szenvedély, lelkesedés és energia, amivel a pódiumon állt, és az őszinteség, amivel a nyelvtanítás és a zene iránti szenvedélyét megosztotta velünk (a meghívottak között voltak régi és jelenlegi kollégák és diákok is), mindenkit magával ragadott.

Bár én még nagyon távol vagyok a nyugdíjas kortól, de annyi biztos, hogy ha fent említett két kollégámhoz hasonló habitussal tudok majd nyugdíjba vonulni, akkor elégedett leszek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése