2017. március 30.

Otthonszépítés saját kezűleg #CsKM

Na, jó kis témát találtam márciusra, egész hónap végéig sikerült gondolkodnom rajta, hogy mit is írjak róla. Még mindig nem tudom, hogyan is kezdjek hozzá, úgyhogy kezdjük talán egy kis visszatekintéssel. 
Gyerekkoromból arra emlékszem, hogy a női családtagok mindig kézimunkáztak valamit, a férfiak meg mindig barkácsoltak. A kézimunka egy része kötött, horgolt vagy varrott ruhadarabokat jelentett, egy másik, jelentős része viszont lakástextileket és dísztárgyakat. Ha mostanában a Fürge Ujjak régi számait lapozgatom, teljesen nyilvánvaló, hogy a hetvenes és nyolcvanas években Magyarországon ez volt a trendteremtő magazin (ami konkurrencia hiányában persze érthető is). Sok benne látható fényképre ismerősen csodálkozom rá, nahát, ez is elkészült, ilyen is volt nálunk otthon, vagy a nagymamánál, barátnőéknél, szomszédoknál. Kis túlzással azt mondhatnám, egy egész nemzedék nőtt fel ugyanazokkal a berendezési tárgyakkal körülvéve. Talán nem is annyira túlzás. Ha te is ezekben az évtizedekben nőttél fel, vajon ismerős-e neked a kalocsai hímzett díszpárnasereg a heverőn? A szekrény minden polcát díszítő apró hímzett terítők? Az üres üvegre rafiából horgolt pompomos állatfigurák? A makramé virágtartók? A subázott falvédők, lábtörlők és díszpárnahuzatok? A filcből varrt, cikkcakkos szélű, hímzett tűpárna vagy falidísz? Látom, mosolyogva bólogatsz. Ugorjunk kicsit az időben. 

Az anyukámtól nászajándékba kapott gyönyörű, nagy gonddal hímzett népi virágmotívumos terítőket féltve őrzöm - a szekrény mélyén. Nem csak azért, mert az országban, ahol élek, nem divat mindent telepakolni kis terítőkkel, hanem sokkal inkább azért, mert nekem nincs rá igényem, hogy így díszítsem a lakásomat. Jobban szeretem az egyszerű, sima felületeket, inkább kevesebb dísztárggyal szeretem körülvenni magam. Vannak kedvenc tárgyaim, és van közöttük saját készítésű is, no meg persze a gyerekeim által az iskolában barkácsolt gyönyörűségek - ezekhez ragaszkodom. 
Amikor a gyerekek ovisok lettek, és elkezdték hordani haza a saját készítésű remekműveket, a nappali ajtaját kijelöltem kiállítótérnek. A legújabb rajzok, festmények és különböző technikával készült képek ide kerültek fel mindig, ha betelt a felület, a régieket lecseréltük. Imádtam gyönyörködni bennük, és a nappalinak vagyon vidám hangulatot adott ez a kis saját 'galéria'. Persze, amikor már három gyerek hordta haza a műalkotásokat (és itthon is születtek persze gyönyörűségek), akkor már 2 egymás melletti ajtót használtunk, de aztán lassan eljött az az idő is, amikor a büszke kis művészekből kamaszok lettek, akik már cikinek tartják mutogatni a műveiket, úgyhogy a galéria lassan kiürült. Mára már csak 1-2 anyák napjára készült, bekeretezett mű maradt a falon. 

A díszítést a lakásban egyébként szeretem időnként frissíteni, tavasszal, ősszel, tél elején az évszaknak megfelelő hangulatú tárgyakkal körülvenni magunkat. Ezek között általában van 1-2 saját készítésű dolog, de inkább csak apróságok, és leginkább a karácsonyi időszakban. Egy időben nagyon szerettek a gyerekek üvegmatricát készíteni, ezt is jól lehet az évszakhoz igazítani, és időről időre lecserélni. 

Az évek során sokféle hobbit kipróbáltam, és ezek nyomát 1-1 dísztárgy ma is őrzi még: dekupázsolt kép a falon, a wc-ben egy keresztszemes hímzett papírtartó, 1-1 varrott/horgolt/kötött díszpárnahuzat - de csak módjával.
                               
Mégis, ha körülnézek a lakásunkban, a legszembetűnőbb a párom keze nyoma. Ő nagyon ügyesen felújít mindent, gondosan és jó ízléssel szépítgeti a lakásunkat már évek óta. A kedvence a fa, ablakpárkánytól könyvespolcig bármit elkészít belőle, és nagyon ügyel a részletekre. Nem ijed meg a nagy feladatoktól sem, igaz, nem is hamarkodja el a dolgokat. Kell néha hozzá egy kis türelem, mert elég sokáig fontolgatja magában, hogyan is nézzen ki a végeredmény, de amikor végül elkészül, bizony le a kalappal.