2014. november 14.

Diabetikus receptek, csokis körtetorta cukormentesen


November 14. a diabétesz világnapja. Amint a Nemzetközi Diabétesz Szövetség honlapján megtudtam, minden évben egy bizonyos téma köré szerveződik ez a nap. Az idén a hangsúlyt az egészséges életmód kapja, mivel ez a cukorbetegséggel élők számára rendkívül fontos. Az egészséges életmódnak pedig természetesen része az egészséges étkezés.

Tény, hogy kreatív tevékenységeim között nem a főzés foglalja el a legfontosabb helyet, de van már azért néhány finom receptem a blogbejegyzések között, méghozzá olyanok is, amelyeket cukorbetegek is bátran fogyaszthatnak. Ezeket külön címkével láttam most el, vagyis mostantól egy kattintással ki lehet gyűjteni a blogról a diabetikus recepteket. Egyelőre nincs sok belőlük, de igyekszem majd gyarapítani a gyűjteményt.
Addig is hadd kedveskedjek nektek a nagy sikerű Csokis-rumos fordított körtetorta receptjének diabetikus változatával. Még finomítás alatt áll a recept, de az itt leírt változatot a házi zsűri már jóváhagyta.

Hozzávalók:
bő 1 kg körte (meghámozva, felkockázva legyen kb. 1kg)
80g nyírfacukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
150g rozsliszt
50g zabpehely
1 csomag sütőpor
150g margarin
4db tojás
1,5dl tej
2 evőkanál (20g) cukrozatlan kakaópor
1 teáskanál rumaroma

Az elkészítés módja ugyanaz, mint amit ITT már leírtam, annyi különbséggel, hogy a körtéhez csak fahéjat keverek, a nyírfacukor mind a tésztába megy. Fehér liszt helyett rozslisztet és zabpelyhet használtam, ez utóbbit össze lehet törni kicsit, ha nagyon durva.
Az egész torta 345g szénhidrátot tartalmaz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése