2013. szeptember 20.

Teamánia

Sok-sok évvel ezelőtt kaptam egy teásdobozt a születésnapomra. Egyszerű, lakkozatlan fadoboz volt, pont amilyenre vágytam akkor. Központi helyet kapott a konyhában a pulton, hogy a nap bármelyik pillanatában felnyithassam, ha egy csésze illatos teára támad kedvem. Vannak állandó kedvenceim, mint az esti mézes hársfatea, a jázminos fehér tea és az áfonyadarabkákkal dúsított zöld tea, de szeretek új ízeket is kipróbálni, már amennyiben valódi gyógy- és fűszernövények valódi ízeiről, nem pedig szintetikusan ízesített teákról van szó.
Sokáig csak én használtam a dobozt, a párom ugyanis nagyon pragmatikusan közelít a teaivás kérdéséhez: 1 liter víz a termoszkannába, 1 dagi filtert belelógat (itt lehet direkt kannához méretezett filteres teát is kapni), és kész. Ihatjuk, amíg el nem fogy. Napközben sokszor én is megelégszem ezzel, de vannak pillanatok, amikor egyszerűen jól esik időt szánni egy különleges tea kiválasztására, beszippantani az illatát, megvárni, amíg tökéletes hőmérsékletűre hűl, és élvezni minden kortyot.
Ilyenkor veszem elő a Dobozt. Csakhogy az évek során szegény kincses dobozom eléggé megsínylette, hogy a konyhapult legviharosabb részén lakik, közel a vágódeszkához, a fűszertartóhoz, sőt a mosogatóhoz is. Egy idő után a fa felületén mindenféle foltok jelentek meg:
Egy napon nem bírtam tovább nézni a foltokat. Miután megtaláltam a megfelelő hangulatú papírt, nekiláttam a doboz beburkolásának. Az eredmény teljes metamorfózis volt:



Időközben a gyerekek is kezdtek rászokni a "lassított" teázásra, így már nem csak én használom a teásdobozt. Legutóbb a szülinapomra kaptam tőlük egy csomó különleges teát, így annyiféle van már, hogy a fele sem fér el a hat kis rekeszben. Lehet, jövőre egy újabb dobozt kérek a szülinapomra.

2013. szeptember 12.

Lila virágos tunika

Emlékeztek még erre a projektre? Nem árultam el akkor, hogy mi készül a lila virágos rétet idéző fonalból, aztán meg valahogy elfelejtettem beszámolni róla, pedig készen van már egy ideje.
Tavasz elején kezdtem bele, amikor a krókuszok nyíltak. Abban reménykedtem, hogy hamar elkészül, de tévedtem. Az elején még szívesen horgoltam a lila-zöld pálcákat, de többször vissza kellett bontanom a munkát sajnos. Hát ezért nem szeretek leírásból dolgozni, mert méretpróba ide vagy oda, valahogy nekem sose olyan lesz az eredmény, mint amilyet elképzelek, és a végén mégis átalakítom a mintát a saját szájízem szerint.
Ez történt most is. Amikor az orgona elárasztotta lila illatával a kertet, lebontottam a már majdnem kész tunika felét, mert nem tetszett, ahogy rajtam állt. Ez úgy elvette a kedvem az egyébként is eléggé egyhangú horgolástól, hogy hetekig hozzá sem nyúltam a tiritarka gombolyagokhoz. Nem lesz krókuszos tunika, és orgonás sem, kit érdekel?

Végül aztán mégis megsajnáltam szegényt, és újra kézbe vettem. Mire a kert sarkában a levendula kibontotta halványlila bimbóit, már azt is kitaláltam, hogy mit kezdjek a tunika aljával, mert a hegyes háromszögben végződő eredeti minta elkészítve mégsem tetszett annyira. Így én inkább ellaposítottam a háromszöget az utolsó sorokban, és megbolondítottam a tunika alját egy kis csipkével.


Kicsit félve vettem fel először, amin magam is meglepődtem kicsit, hiszen a kötött cuccaimat bátran hordom. Horgolt ruhadarabom viszont kislány koromban volt utoljára. Nézegettem magam a tükörben: nem túl amatőr ez a tunika? Nem túl hippi? Nem túl lila? Nem túl zöld? Nem fogom magam benne úgy érezni, mintha én lennék a jó Surulunda boszorkány a Heksje Lilly filmből?

Lesz ami lesz, felvettem.

Jelentem, kellemes viselet, és nem is érzem magam Surulundának benne. Arról ugyan már lekésett, hogy tavaszi tunika legyen, de sebaj, ősszel is nyílik lila virág elég: a kertben épp most virágzik a lila mindenféle árnyalatában a kökörcsin és az apró virágú őszirózsa is ébredezik már.




Ami annyit jelent, hogy a lila virágos tunikám minden évszakban aktuális.